Egy kis kiemelés a KRESZből, bővebb bringás KRESZ a letöltésekben, valamint a teljes rendelet a linkre kattintva olvasható.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
IV. fejezet: Egyes járműfajták közlekedésére vonatkozó külön szabályok

Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok
54. §
(1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3) Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4) Kerékpárral
a) a kerékpársávról - kivéve, ha jelzőtábla erre utasítást ad, továbbá ha a kerékpársávot a balra bekanyarodás céljából az úttest felező vonalának közelében helyezték el - vagy,
b) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
c) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
(5) Kerékpár pótülésén a 18. életévét betöltött vezető egy, tíz éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabad.
(6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.
(8) Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés c) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjaiban foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni, valamint
b) segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni nem szabad.


1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez
II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak


r/1. Kerékpár: olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje, illetőleg legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt. A kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.


6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről

1. §
(1) A rendelet hatálya - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a Magyar Köztársaság területén közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton (a továbbiakban együtt: közút) közlekedő járművekre terjed ki.[...]
2. §
(1) A rendelet alkalmazásában jármű: a gépjármű, a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, ezek pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a kerékpár, az állati erővel vont jármű és a kézikocsi. A járművekkel kapcsolatos fogalmakra - a rendelet Függelékeiben meghatározott eltérésekkel - a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben, valamint a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben (a továbbiakban: ER) meghatározottakat kell alkalmazni. A járművek egyes kategóriáit a rendelet Függelékei határozzák meg.

A kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
116. §
(1) A kerékpárt fel kell szerelni
a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel,
b) két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengő lehet,
d) egy előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpával,
e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,
f) hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverővel,
g) legalább az első keréken legalább 1 db borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).
A g) pontban előírt fényvisszaverőt a kerékpárokra 1991. évi december hó 31. napjáig kell felszerelni.
(2) A kerékpárt fel szabad szerelni
- elöl fehér,
- oldalán borostyánsárga,
- mindkét oldali lábpedálon elöl és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel, továbbá a kerékpár bal oldalán elhelyezett szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz.
(3) A kerékpárra felszerelt fényvisszaverőknek sötétben, tiszta időben - olyan járműből, amelynek távolsági fényszórója azt megvilágítja - 150 méterről észlelhetőnek kell lenniük.
(4) A kettőnél több kerekű és 0,80 méternél szélesebb kerékpárt mindkét oldalon fel kell szerelni az (1) bekezdés d)-f) pontjában említett világító, illetőleg fényjelző berendezésekkel. Ezek a berendezések a jármű legszélső pontjától 0,15 méternél távolabb, egymáshoz pedig 0,60 méternél közelebb nem lehetnek.
(5) A kerékpárra gyermekülés oly módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetoleg az azzal együtt elforduló szerkezettel.
(6) A kerékpárhoz kapcsolható legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kilogramm össztömegű, egytengelyű, két nyomon futó vontatmány (kerékpár utánfutó).
(7) A kerékpár utánfutót fel kell szerelni
a) hátul egy, az utánfutó középsíkjában, vagy attól balra, az úttest szintje felett legalább 0,35 méter és legfeljebb 0,60 méter magasságban elhelyezett piros színű, háromszög alakú - a pótkocsira előírt - fényvisszaverővel,
b) a kerékpárra előírt hátsó helyzetjelző lámpával. A kerékpár utánfutó hátsó helyzetjelző lámpája elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy bekapcsolása a kerékpár hátsó helyzetjelző lámpáját kikapcsolja.
(8) A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók.
(9) A kerékpár világító és fényjelző berendezéseit a következőképpen kell elhelyezni:
a) Az (1) bekezdés
- d) pontjában említett lámpát,
- e) pontjában említett hátsó (piros színű) helyzetjelző lámpát és
- f) pontjában említett hátsó (piros színű) fényvisszaverő(ke)t,
valamint a (2) bekezdésben említett első (fehér) fényvisszaverőt a kerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjában úgy, hogy
- az úttesthez 0,35 méternél közelebb,
- a lámpák az úttesttől 0,90 méternél távolabb,
- a fényvisszaverők az úttesttől 0,60 méternél távolabb ne legyenek.
b) Az (1) bekezdés g) pontjában említett, kerékre oldalsó (borostyánsárga színű) fényvisszaverőt (küllőprizmát) úgy, hogy annak távolsága a kerékabroncstól 0,10 -0,15 méter legyen.
c) A (2) bekezdésben említett szélességjelzot úgy, hogy az a kerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjától balra 0,30-0,40 méterre és az úttest szintjétől 0,35-0,60 méterre legyen.


fel